Óda a szerelmhez.
Látod fönt az eget?Nincsenek csillagok. Talán, még egy van!Vajon kinek ragyog? Emlékszel,kedvesem mikor fönt az égen: Csak nekünk ragyogtak,és én nagyon féltem. Tudod mitõl féltem?Hogy elveszítelek. Hogy majd sötét felhõk borítják az eget. Te nem féltél soha,mostmár megértelek. Mert Te nem szerettél, csak én szerettelek. Azt írtad egyszer,hogy fogod majd kezem: És csillagokat nézünk együtt szerelmesen. Én hittem szavadnak, mert nagyon szerettelek. Nem hittem, mással is kémleled az eget. Hogy szabad akarsz lenni,megértettelek. Már látom,hogy felhõk borítják az eget. És már tudom! Többé nem lesznek csillagok. De ott, még az-az egy, talán Neked ragyog. Nem kérem szívedet szívemért cserébe. Szeressen mást is,áldjon Isten érte. Elengedem kezed,de nagyon féltelek: Hogy egyszer valaki megsebzi szívedet. Nem kérek hát mást, add nekem cserébe. Amit dédelgetek immáron egy éve. Had fogjam meg kezed egyszer utoljára. Hogy ha Isten szólít,emlékezzek rája. Aztán elengedlek de utadta járva Mindig legyen vélled Istennek áldása. |