Szerelem — Gyerek

    Van, aki már 15 éves korában életre szólóan szerelmes lesz és az első fiúval/lánnyal összeköti az életét, van aki hosszasan keres. Ha valaki eddig céltudatosan élte az életét, és inkább a tanulással törődött, mint a párkapcsolatok ápolásával, tehát nem párhuzamosan élt, hanem sorban, az előtt most nehezebb feladat áll: azt tapasztalja, hogy a számára szóba jöhető fiúk/lányok mintha elfogytak volna, mindenkinek barátja/barátnője van, esetleg már össze is házasodtak, gyerekeik vannak.

    És ekkor jön a pánik: Lemaradtam? Ez a szó mai világunkban rettenetesen hangzik sokaknak, mert egész életükben a verseny, a mások megelőzése, de legalábbis a “bolyban maradás” volt a céljuk. Nem tehetnek róla, ezt sugallja minden, a szülők elvárásai, az iskolai értékelési rendszer, a munkahelyekért folyó küzdelem.

    Kedves, “lemaradtak”! Kérem, gondoljanak bele: miért ez a nagy tülekedés?

Mert mindenki boldog akar lenni.

    És mit “hipnotizáltak” belénk? A boldogság az anyagi jóléttől függ!

Nem igaz! A boldogság attól függ, hogy hányszor érzünk örömet az életben, hogy elégedettek vagyunk-e? Aki mindig a jövőben él, azért “harcol” a jelenben, hogy jobban éljen a jövőben, az nem él! Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ne legyenek céljaink! Legyenek! Csak ne attól függően örüljünk a mai napnak, hogy mi lesz holnap.

    Aki “pánikban” van, azon meglátszik ez, görcsösen fog akarni olyasmit, amit nem lehet akarattal elérni. Vonzóak csak akkor lehetünk a másik nem számára, ha elégedettek vagyunk önmagunkkal. Mert ez meglátszik rajtunk! Olyan lesz az arckifejezésünk, mintha valami titkunk lenne, és erre a titokra aztán mások is kíváncsiak. Engedjük el ezt a görcsös igyekezetet a megfelelő társ és a saját család iránt, és akkor magától megjön! Az élet olyan kiszámíthatatlan! Hányszor fordult már elő, hogy amikor egy nő lemondott arról, hogy valaha is gyermeke szülessen, akkor került áldott állapotba! Nagyon sokan vannak olyanok, akik amikor elhatározták, hogy már örökbe fogadnak egy babát, akkor fogantak saját gyermeket.

Természetesen nem arra biztatom a 30 év körülieket, hogy ne törődjenek a párválasztással, hanem arra, hogy ne csak ezért járjanak társaságba, ne e körül forogjon állandóan az agyuk, legyenek nyitottak, de ne görcsöljenek.

„Szaporodjatok, sokasodjatok,

töltsétek be a földet” (1.Móz 1,28)

    írja a Biblia, mely szerint a párok gyermekvállalása szent kötelesség.

Ahogy a létfenntartás ősi ösztönét „,megszegőknek” halálbüntetés „jár”, úgy a fajfenntartásért a szexualitás gyönyöre a jutalom. (Dr. Lux Elvira gondolata) E szerint, aki nem élvezi a szexet, nem „veszi át” a neki járó örömet. Érdemes elgondolkozni ezen! Sok páciensem vallotta be ennek a gondolatnak a boncolgatása közben, hogy rosszul érzi magát akkor is, ha ajándékot kap. Csak akkor tud örülni, ha ő adhat, de kapni nem szeret.

Amikor már „útban a baba”, (és az orvos ezt nem tiltotta meg kifejezetten), nyugodtan élhetünk szexuális életet! Élvezzük azt a felfokozott intimitást, ami a közös gyermekre való várakozást járja át, amikor még jobban összeforr a két ember lelkileg. Ez nagyon jó hatással van szeretetük szexben való kifejezésére is!

    Előfordul, hogy a „másállapot” egyes leendő apák fejében a túlzott féltés, a túlzott óvatosság képzetét kelti. Pedig a kismama ugyanúgy nő marad, szexuális vágyakkal, orgazmus-készséggel, mint korábban. Sőt, a már említett nagyobb összetartozás érzése lelkileg felfokozza késztetését arra, hogy még jobban „összeforrjon” párjával. A kutatások szerint a kismamának és a magzatnak is jót tesz az orgazmus élménye. Vetéléssel, korai szüléssel biztosan nem kell számolni, hacsak nincs speciálisan veszélyeztetett terhességről szó. A babának az orgazmust kísérő kis testmozgás kimondottan jót tesz. Az utolsó 4-6 hétre pedig maradnak a kímélő testhelyzetek és a petting, a csiklóingerléssel, csikló-orgazmussal. A legtöbb párnál ekkor már a baba születése iránti várakozás fokozza az együttlét igényét, és ezért a kismamáknak sem kell testük alakváltozásának negatív hatásától tartani.

    A gyermek megszületése után természetes, hogy az anya szinte minden figyelme a védtelen kisbabára koncentrálódik. A természet rendelte így, hogy az utód életben maradását biztosítsa. Ezt azoknak a férfiaknak is jó lenne megérteniük, akik ilyenkor megsértődnek, mert feleségük már nem figyel rájuk annyira, mint korábban! Ha ők is részt vesznek a gyermek gondozásában, ellátásában, ezzel alakítják igazán családdá kapcsolatukat. Ezen az időszakon nagyon sok múlik! Mint terapeuta hányszor hallom, hogy a nők húsz évre visszamenőleg emlegetik, mint férjükben való első nagy csalódásukat:

    „Amikor hazahoztuk a gyereket, azt se tudtam, hol áll a fejem, nyomasztott a felelősség, még fájt a varrat, és a férjem későn járt haza, egyedül hagyott a közös gyerekünk minden gondjával!”

Persze a férjek is panaszolják: „Amióta megszületett a gyerekünk — és ennek már 5 éve — a feleségem csak vele törődik, én mintha nem is lennék!”

    Viszont látunk jó példákat is: A férj igyekszik haza, hogy még ébren találja gyermekét és legalább az esti fürdetéskor együtt lehessen a család, majd vacsora után a papa mondja a mesét. Miután a gyermek elaludt, intim kettesben töltik idejüket, kikapcsolt mobiltelefonok mellett. Arra is ügyelnek, hogy havonta legalább egyszer házon kívül randevúzhassanak, gyerek nélkül! Ilyenkor nem a plázákat járják, vagy elintézetlen ügyeiket bonyolítják, hanem csak egymásra figyelve „romantikáznak”. Ha ezt meg tudják valósítani, akkor a kismama sem szenved „gyes-betegségben”, nem érzi úgy, hogy ki se tud mozdulni a gyerek mellől, hogy nincs kivel váltania egy értelmes mondatot, stb.

    Akik már szültek egy vagy több gyermeket, nem kell a nádszálvékony “kirakatbabákat” irigyelniük. Hiszen könnyű úgy szépnek lenni, ha valakinek csak magával kell foglalkoznia.

    A “művészet” abban van, ha egy családanya tud ápolt és csinos lenni, miközben ideje jó részét gyermekei foglalják le. Változik a világ, a divat, és mi magunk is. Fogadjuk el, ha a lánykorunkban úgy szeretett ruha már kiment a divatból, és ha a favorizált hosszú haj sem áll jól nekünk. Ha megtaláljuk az egyéniségünkhöz leginkább illő stílust, megjelenésünk harmóniát és nyugodtságot tükröz, ismerőseink így kiáltanak majd fel: „de jól nézel ki!” „A szépség belülről jön”, és ez nem közhely! Aki elégedett az életével, mert úgy érzi, hogy jól megállja a helyét, mint anya és feleség is, azt megszépíti ez az érzés.