Nők és férfiak másért gyújtanak rá
Fényt derítenének az amerikai University of California szakemberei a dohányzási szokások nemi különbségek mögött rejlő motiváltságára. Vizsgálataik során 25 nő és 35 férfi került két alkalommal 24 órás megfigyelés alá. Kiderült, hogy a nők leggyakrabban akkor nyúlnak cigaretta után, ha boldognak érzik magukat, míg a férfiak leginkább dühükben szívnak cigarettát. A BBC által ismertetett vizsgálat során a tudósok húszpercenként mérték a résztvevők vérnyomását, közben feljegyezték kedélyállapotukat, és számolták az elszívott cigarettákat. Az első eredmények összegzése után tovább árnyalt kép szerint a nők és férfiak egyaránt előszeretettel gyújtanak rá dühüket enyhítendő, ám ez a rossz szokás a férfiakra kétszer annyira jellemző. Mindkét nem képviselői cigarettába ölik szomorúságukat, mindanynyian kétszer annyit gyújtanak rá, ha türelmetlenek, nyugtalanok, de a nők sokkal inkább hajlamosak örömükben is füstölögni. A kutatás vezetője, dr. Ralph Delfino szerint a vizsgálati eredmények a leszokni kívánó embereket segítő orvosok számára lehetnek leginkább tanulságosak, hiszen nekik mostantól számolniuk kell e fenti tényezőkkel, miközben javaslataikon töprengenek. A negatív érzelmek a legtöbb dohányos emberben kioldják a cigaretta utáni vágyat, így az elmélettel az is megmagyarázható: a leszokók közül miért a depresszióra hajlamos emberek körében nagy a visszaesők száma tette hozzá. Egy, a Nikotin- és Dohánykutatás című szaklapban megjelent másik tanulmányban arról számolnak be, hogy a legújabb kutatások szerint a dohányzás abbahagyása már néhány hét múlva kedvező hatásokat eredményez a szervezetben. Az utolsó szál cigaretta elszívása után kilenc héttel ugyanis szignifikánsan csökken a vérben oldott szén-monoxid mennyisége, így jelentősen javul a vér oxigénellátása. Ennyi idő után a vizsgálati alanyok szervezetében felére csökkent a szívbántalmakért felelős koleszterin szintje is. |